Új bejegyzéssorozatomban azokat a házakat szeretném bemutatni, melyekbe bármikor betérhettek. Ilyen épületeket főképp a Nagykörúton lehet találni, különösképp az Erzsébet körúton.
A 4-es szám üzletek tekintetében, mint látható nem szenved hiányt.
Korábban már említettem, hogy ezeket a toldozott-foltozott portálsorokat kezdik felszámolni, hogy azok ismét egységes arculatot mutassanak.
A háromemeletes eklektikus épület 1888-ban készült el. Tervezője Czigler Győző, építője Havel Lipót volt.
A homlokzat nyerstégla burkolatú.
A lábazat és a földszint egyszerű burkolatot kapott, 1960 körül.
Molnár Béla úridivatárú boltjának portálja 1927-ből. Ezen kivehető, hogy a portál a homlokzathoz illeszkedő mintázatokat követett egykoron.
Aztán jött '56.
Utána pedig a puritán szocializmus:
Itt már az igénytelen, olcsó anyagból készült portál látható 1960-ban. Szerencsére a ház homlokzatának összedőlt szárnyát rekonstruálták.
Az első emeleteti ablakok felett medalion és frízdíszítés található.
Az előcsarnokban megbújnak a díszítések.
Innen mehetünk felfelé a főlépcsőn, vagy balra a gang felé.
Lentről fel:
Háttérben a Ibis - Budapest City Hotel.
A főlépcsőről:
Az út vége:
A körfolyosó korlátmintázata piszok látványos:
Ez az, amivel a házba érkezők vásárlók nagy valószínűséggel egyáltalán nem foglalkoznak.
A melléklépcső zárva volt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése